A belső gyermek, az a gyermekkori énünk, ami onnantól kezdődik, hogy világra jövünk. Ez a belső gyermek, sokszor megsérül gyermekkorunkban, ami kihat a felnőtt életünkre, és lelki blokkokat okoz nekünk. Erről sokszor nem veszünk tudomást, pedig olyan fájdalmat cipelünk, ami még mindig, tudat alatt elég erősen hat ránk. Mindannyian gyermekek vagyunk és még mindenkiben ott lakozik ez a belső gyermek. Fizikailag felnövünk, de nem érjük el, teljesen az érzelmi és pszichológiai felnőttkort. Azért nem tudunk önálló felnőttek lenni, mert ez a belső gyermek irányítja az életünket.

Képzeljük el, hogy egy 40 éves testet egy 5 éves gyermek irányít. Egy óvodás korú gyermeknek, ezért nem is lehet érett kapcsolata, sikeres karrierje, vagy független élete. Amikor egy kisgyermeknek a felnőtt világban kell helytállni, elbizonytalanodik, szégyenlős lesz és biztatásra, támogatásra szorul. Ezért van ilyen óriási káosz, az emberi kapcsolatokban. Hiszen valójában, játszótéri gyerekek vitáznak csatáznak, felnőtt testben, felnőtt problémákkal.

Születésünk pillanatától egy védőburok vesz minket körül. Ahol optimális esetben, megkapjuk az élethez szükséges táplálékot, szeretetet, menedéket. Majd jön egy váratlan esemény ami kiragad minket ebből a védelmi burokból. A belső gyermek, ilyenkor egy traumát él át, és feldolgozatlanul, felnőtt fejjel visszük ezt a terhet tovább.

Gyermekkori trauma lehet:

 

Érzelmi trauma

  • A szüleink nem mutattak elég szeretetet, támogatást, vagy biztonságot felénk.
  • Bizonytalanságban éltünk, gyermekkori válás, haláleset, vagy szülők állandó veszekedése miatt.
  • A szeretethiánynak és bizonytalanságnak, pedig az lett a következménye, hogy megtanultuk elrejteni elfojtani az érzelmeinket, amik gyermekkori nélkülözött érzelmekhez kötöttek.
  • Figyelmen kívül hagytuk érzelmi szükségleteinket, aminek meg is lett az eredménye, mert pszichológiai, sőt fizikai betegségeket okozott.
  • Ezzel alacsony önértékelést és megbecsülést szereztünk magunknak.

Pszichológiai trauma

  • Gyermekkorunkban a szüleink nem hallgattak meg, nem öleltek meg, nem mutatták ki szeretetüket.
  • Túl magas elvárásokat állítottak velünk szemben, nem figyeltek ránk eléggé, és folyamatos büntetések alatt növekedtünk.
  • Ettől a gyermeki dühtől, amit kifejlesztettünk magunkban, felnőttként valószínű problémáink vannak a kapcsolatainkban.
  • A szenvedélybetegség sem ritka az ilyen esetekben, hiszen ezzel jutalmazzuk magunkat, a megélt gyermekkori traumák miatt.
  • Itt is különböző lelki és fizikai, betegségek tünetei figyelmeztetnek erre.

Fizikai trauma

  • Egy gyermeknél mikor világra jön, a táplálék és fizikai biztonság a legfontosabb.
  • Sír ha éhes, sír ha fázik, sír ha fáj valamije. Az újszülött még csak így tud jelezni, de minden esetben szól érte.
  • Sajnos a fizikai bántalmazás és a szexuális zaklatás is ide tartozik, ami nagyon szomorú, de sok családban jelen van.
  • Ha ez a menedék, vagy védelemi burok megszakad, különböző problémák alakulnak ki.
  • Gyakoriak az étkezési rendellenességek, anorexia, elhízás, bulima.
  • Erőszakosság, alkoholizmus, szerek iránti függőség.

Sajnos mindhárom esetben alacsony önbecsülési, önértékelési zavarokat okoz. A gyermek egy áldozat és így kell felnőnie. Ezekkel a nehéz terhekkel, ami még a felnőtt életükben is feldolgozatlan marad.

Amikor elérjük a nagykorúságunkat, a társadalom azt kéri tőlünk, hogy zárjuk le a gyermeki személyünket. Fojtsuk el magunkban gyermeki ártatlanságunkat, örömünket, játékosságunkat, félelmeinket, fájdalmainkat. Mi pedig megtesszük. Lezárjuk, vagyis szépen besöpörjük a szőnyeg alá. Nem látszik, tehát nincs is, gondoljuk… közben meg ott van minden mozdulatunkban, gondolatunkban, rejtve a tudtunk alatt. De, helyesen tesszük ha ebbe nem törődünk bele, mert van rá kíméletes megoldás.

Hogyan találjuk meg a belső gyermek énünkre és hogyan építhetjük fel újra?

 

Hogy mentálisan erős felnőttek legyünk, a belső gyermek lelki sebeit be kell gyógyítani. Amit a szüleink elmulasztottak a gyermeki éveink alatt, azt nekünk kell felépíteni.
Furcsán fog hangozni, de mi leszünk a saját gyermekkori énünk szülei.  Amikor újra kapcsolatba kerülünk gyermeki önmagunkkal, elkezdhetjük felfedezni félelmeinknek, traumáinknak, fóbiáink gyökereit. Mikor megvilágosodunk, valójában a gyógyulás akkor fog elkezdődni.

A belső gyermek, vagyis a gyermeki énünk megtalálásának lépései:

 

  • Legyünk nyitottak, hogy ezt a kapcsolatot megteremtsük
    Ha halogatjuk vagy nevetségesnek tartjuk ezt a helyzetet, akkor ez a sérült belső gyermek, aki bennünk él, soha nem fog tudni, sikeres és boldog felnőtt lenni. Ne aggódjunk, ez egy furcsa érzés és furcsa állapot. Szinte paradoxon, hogy a saját belső gyermekünkkel beszélgetünk, de nyugodjunk meg nem örültünk meg. Ha úgy döntünk belevágunk, már az elhatározástól is óriásit fejlődünk.
  • Próbáljuk elképzelni, hogy milyenek voltunk gyermeknek
    Csukjuk be a szemünket és próbáljunk visszagondolni, mit szerettünk gyermekkorunkban, milyen kedves emlékeink vannak? Voltak hobbijaink, mit szerettünk, vagy nem szerettünk gyermekként? Ha megtesszük ezt az időutazást, átfogó képet kapunk, hogy ki is valójában, számunkra az a belső gyermek.
  • Nézegessünk gyermekkori fényképeket
    A kép hangulata sok mindent elárul, a kép nagyon beszédes. Boldogok vagyunk rajta, vagy szomorúak? Van olyan kép ami az önfeledt boldogságunkat tükrözi? A fénykép segít a visszautazásban is, hogy könnyebben elképzeljük magunkat kicsiben.
  • Próbáljunk ki gyermekkori játékokat
    Legyünk játékos gyermekek újra. Játsszunk valamit amit csak a gyerekek szoktak. Például menjünk ki egy parkba és üljünk be egy hintába, fújjunk buborékot, színezzünk színezőt, gyurmázzunk, ugráljunk egy trambulinon. Igen jól olvasod, ne rázd a fejed, hogy ezt én biztos nem! Csináljunk bármit, amit nem szoktunk, mert úgy gondoltuk, hogy már felnőttek vagyunk és ezért nem méltó hozzánk. A legrosszabb teória, igenis legyünk újra és bátran gyermekek! Boldog gyermekek!
  • Legyünk kicsit őrültek
    Mint amikor egy gyermek azt játssza, hogy ő most repülő, és széttárja a kezét és úgy szaladgál önfeledten, miközben még a hangjával is berreg. A gyerekek ezt nagyon élvezik, mi felnőttek ilyet már nem merünk csinálni, mert őrültnek néznek. Pedig egy önfeledt párnacsata, vagy egy baráti társaságban, ki köpi ( bocsánat ) messzebb a cseresznyemagot, óriási feeling. Ilyenkor tör ki belőlünk igazából, az önfeledt, boldog, felszabadult gyermek. Ne hagyjuk veszni ezeket a boldog pillanatokat és amúgy is ki mondja meg mi a normális?
  • Gondoljunk vissza mikor változott meg a boldog gyermeki énünk?
    Mi történt a gyermekkorunkban, amikor a védelmező, gyermeki burkunk felszakadt? Érdemes már a születéstől kezdeni, amire valószínű nem emlékezünk, de a szüleinkkel való beszélgetésekből kiderülhetett. Hogy várt gyerekek voltunk? Éreztünk nagyobb, vagy kisebb testvér miatt nélkülözést? Volt részünk testvér féltékenységben? Mikor és miért éreztük először, hogy nem szeretnek eléggé. Ért minket valamilyen trauma gyermekként? Haláleset, válás, bántalmazás? Milyen gondolataink, viselkedési formáink voltak gyermekként? Csöndesek voltunk és visszahúzódóak, vagy inkább lázadó és agresszívek?
    Fontos kérdések és válaszok ezek.
  • Beszélni kell a gyermeki énünknek a felnőtt énünkkel.
    Ez egy olyan párbeszéd, ami segít feldolgozni a gyermekkori sérelmeket. Sajnos a gyermekkorban elhanyagolt szükségleteket, már utólag nem lehet pótolni. Egy megoldás van, el kell fogadni és el kell engedni ezeket. Így ki tudunk alakítani egy békés kapcsolatot a belső gyermek és az érett felnőtt énünk között.
  • A gyermeki énünket ezekkel a szavakkal biztosíthatjuk, hogy biztonságban lesz.
    Megígérem neki, hogy mostantól vigyázok rá!  Több figyelmet szentelek neki! Hallgatok a belső hangomra, az intuícióimra! Biztosítom arról, hogy ezentúl szeretni fogom és nem hagyom senkinek, hogy bántás érje.
  • Fogadjuk el a felnőtt énünket is
    Ez egy újjászületés lesz a részünkről most zárjuk le a gyermekkorunkat, immár terhektől mentesen. Most születik meg az új felnőtt életünk, most válunk felnőtté újra.. Használjunk megerősítéseket, így erősítve önbizalmunkat, önbecsülésünket. Például: Érett, felelősségteljes felnőtt vagyok! Tisztelem a belső gyermekem! Biztonságot nyújtok számára! Szabad és boldog vagyok!
  • Negatív szokások és gondolkodások megváltoztatása
    A negatív szokásainkat fokozatosan hagyjuk el. A régi berögzött gondolkodásmódunkat próbáljuk kicserélni, pozitív gondolatokra. Jutalmazzuk meg magunkat minden sikeres lépésért. Vegyük figyelembe, az érzelmi és fizikai szükségleteinket. Meg kell látnunk, hogy értékes, szeretetreméltó felnőttek vagyunk, aki mindent megtesz a boldogságáért.

 

A belső gyermeki párbeszédünk után, feloldjuk azokat a traumaforrásokat, amiket évek óta öntudatlanul cipeltünk. Ez felszabadít minket és lehetővé teszi, hogy végre kegyensúlyozott és boldog felnőttek legyünk.
Ne feledjük, a belső gyermek mindig ott lesz mellettünk, örömünkben és bánatunkban is. Mert ő is mi vagyunk, csak most már, nem egy durcás óvodásként, hanem érett felelősségteljes felnőttként.

Ennek az új barátságnak, pedig megkönnyebbülve, felszabadult lélekkel, gyermeki boldogságban, élvezhetjük a társaságát!

A következő közösségi médiafelületeken is szeretettel várlak, így nem maradsz le, az újdonságokról.

Forrás

Ha igazán szeretnél segíteni a Kicsi Énednek, kérlek látogass el erre az oldalra. 

Köszönöm, ha megosztod:

Feliratkozás Hírlevélre

Feliratkozás Hírlevélre

Iratkozz fel Hírlevelünkre, hogy időben értesülj újdonságainkról, induló tanfolyamainkról!

Adatvédelmi nyilatkozat

Sikeresen feliratkoztál!