A stresszmentes karácsony sok embernek csak álma, pedig megvalósítása, nem is olyan nagy erőpróba. A karácsonyi készülődés egy zűrösebb időszak, mindenki életében, hiszen az érzelmek magasabb fokon égnek, az emberek rohannak és úgy érezhetjük elvesztettük az irányításunkat a nagy káoszban. Ez pedig azért alakul ki, mert nagy igénybevételnek vagyunk kitéve, ebben a pár hétben.

Pénzügyi nyomás nehezedik ránk, olyan rokonnal is együtt kell lennünk, akit nem feltétlenül kedvelünk, miközben pedig a bevásárló központokban, az idővel futunk versenyt, hogy minden családtagnak, barátnak megvegyük a megfelelő ajándékot.

Holott a káoszt csak mi gyártjuk magunknak. Irreális feladatokat, célokat tűzünk ki, mások elvárása miatt, magunkkal szemben, ahelyett, hogy bátran egyszerűsítenénk a feladatokat.

 

A stresszmentes karácsony 13 lépésben

 

1. Hagyunk fel a tökéletes karácsony ideáljával

A tökéletes karácsony, nem a karácsonyi vacsora minőségéről, de nem is a fa alatt lévő ajándékok nagyságáról szól. Arról a minőségi időről szól, amit a szeretteinkkel töltünk el, ilyenkor a legnagyobb szeretetben. Tartsuk szem előtt, hogy a boldog karácsony a cél és nem a tökéletes.

2. A feladatlistánk ne legyen túlzsúfolva

Készítsünk egy listát, mindarról, amit karácsonykor szeretnénk elintézni, majd egy kicsit dőljünk hátra és olvassuk el újra. Minden egyes feladat előtt időzzünk el egy pillanatra és kérdezzük meg magunktól: Ez tényleg elengedhetetlen tartozéka a karácsonynak? Legyünk szigorúak és bátran húzzuk le a listáról, ami csak feleslegesen sok stresszt okozna és nem feltétlenül szükséges.

3. Készüljünk fel a múlt hibáiból

Ahelyett, hogy a dolgokat az utolsó pillanatra hagynánk és ezzel felesleges stresszt okoznánk, készüljünk fel időben mindenre. Gondoljunk a tavalyi évre, hogy akkor mit rontottunk el, miből volt kevés, vagy mi volt a bosszantó. Mit tanultunk belőle? Ha a vásárlásra, főzésre kellett volna több időt hagyni, akkor ezekre készüljünk most időben. Ha egyszerre sok ismerőst hívtunk vendégül és ez volt megterhelő, akkor idén, fogadjunk több kisebb társaságot. A stresszmentes karácsony csak a jó szervezésen múlik.

4. Legyünk türelmesek a nehezen kezelhető családtagokkal

Mindenkinek van olyan rokona, akivel nem mindig  felhőtlen a viszony. Fontos, hogy ilyenkor gyakoroljuk a türelmet és engedjük el azokat a megjegyzéseket, melyekre máskor lehet, hogy őszintébben, szókimondóan reagálnánk. Így felesleges drámákat kerülünk ki, ami újabb stresszt szülne és a karácsonyi békés meghitt pillanatnak is tova szállna.

5. Készüljünk váratlan helyzetekre

Mikor megírjuk az ajándéklistát, tegyünk bele, pár nem tervezett látogatónak szóló ajándékot is. Így ha valakiről megfeledkeztünk, vagy betoppanna, nem ér váratlanul és kellemetlenül minket. Ha süteményből is extra adaggal készülünk és betesszük a mélyhűtőbe, tökéletes vendéglátók leszünk.

6. Állítsunk be anyagi korlátokat

Ha megtervezzük, hogy kinek, mekkora értékben szeretnénk ajándékot venni, akkor azt a határt biztos nem fogjuk túllépni és a karácsonyi büdzsével sem fogunk elszállni. Ez a hónap amúgy is megterheli mindenki pénztárcáját, így talán az egyik legfontosabb teendő a stresszmentes karácsony listáján.

7. Kezdjük el időben a vásárlást

A kereskedelem már egyre előrébb hozza a karácsonyi vásárlási lázt. Szinte már októberben megjelennek  a karácsony első jelei a boltokban, ami még talán korainak tűnik, hiszen éppen hogy a nyári naptejek lekerültek a polcról, de érdemes időben gondolkozni. Főleg ha  a listánkon szeretnénk betartani a limitet, több időre, nézelődésre kell készülni, hogy mindenkinek megtaláljuk a szívhez szóló ajándékot.

8. Időbe nézzük át a karácsonyi díszeket, dekorációt

Ne feledkezzünk el az égősor kipróbálásáról sem, hiszen lehet, hogy az is cserére szorul és bosszantó lenne, ha szenteste derülne ki, hogy nem működik. Ha a díszeket is átnézzük, az üzletekben kevésbé fogunk elcsábulni, hiszen leellenőriztük, mindenünk megvan, így nem bocsátkozunk extra költekezésbe sem.

9. Vásároljunk az interneten

Megvan az az előnye, hogy sorbanállás nélkül, akár este 10 órakor is leadhatjuk a rendelést, és mindezt a kanapén ülve tehetjük meg. Kikerülve a csúcsforgalmat, a közúti dugókat és sokszor még olcsóbban is hozzájutunk a termékekhez, mert a webáruházak legtöbbje, kuponokat, kedvezményeket ajánl. Ennél jobban a karácsonyi stresszt nem is lehet elkerülni, nem beszélve, hogy ezzel idő, sőt pénzt is spórolunk, hiszen jobban át tudjuk gondolni mire van igazából szükség.
Extra tipp: Érdemes a karácsonyi élelmiszer bevásárlás egy részét interneten intézni, a legnagyobb cégeknél már működik házhozszállítás, így a tartós élelmiszereket, italokat megvehetjük, megkímélve magunkat a tömegtől, a cipekedéstől.

10. Használjuk ki az üzletek ajándék csomagolását

Sok üzletben, főleg drogériákban, ingyenesen használható csomagoló anyagok és eszközök vannak kihelyezve, hogy az ott vásárolt termékeket be tudjuk csomagolni. Ha ilyen helyen vásárolunk ajándékot, a csomagolást is kipipálhatjuk. Ezzel is pénzt és időt spórolhatunk magunknak.

11. Ne feledkezzünk meg az autóról sem

A karácsony az utazásról is szól, hiszen távolabbi rokonokat, barátokat is meglátogatunk ilyenkor. Érdemes az autót is időben felkészíteni erre. A téli gumi lecserélését, tegyük a karácsony előtti nyugodtabb időszakra. Ha olyan helyre megyünk az ünnepek alatt, ahol hóláncra is szükségünk lesz, szerezzük be azt is időbe.

12. Eresszük ki a gőzt

A stressz amiben karácsonykor emeltebb szinten és hosszabb távon részünk van, képes testi tüneteket produkálni. Az állandó izomfeszüléstől megfájdulhat a hátunk, a fejünk és még az immunrendszerünket is gyengíti. Ki szeretne szenteste, fájdalmaktól kimerülve és legyengülve, náthásan ünnepelni. Képzeljünk el egy vízforralót. Ha felforr benne a víz, kiengedi a gőzt. Nekünk is ezt kell tenni, a felgyülemlett stresszel.

Otthon tegyük fel a kedvenc zenénket és énekeljünk táncoljunk, akár főzés, takarítás közben is. Vagy lélegezzünk pár percig tudatosan, mélyen. Ez mind a stressz levezetésére szolgál. Egy bizarrabb ötlet, de meglepően jól működik, menjünk el autóval, akár egy bevásárlóközpont parkolójának hátsó részébe, hangosítsuk fel a zenét és üvöltsünk, legalább 5 másodpercig. Ez nagyon hatásos és garantáltan stresszmentes karácsony lesz az eredmény.

13. Legyen időnk a kikapcsolódásra

Elég egy esti séta és máris kicsit kizökkenünk a mókuskerékből. Már 5 perc intenzív gyaloglás közben is endorfin hormonok szabadulnak fel, ami a boldogságunkat képes emelni. Mivel a kortizol nevezetű stresszhormon is csökken a szervezetünkben, így azonnal megnyugtatja az agyat is. Ha pedig a friss hó is ropog a talpunk alatt, akkor egy hógolyó csatával még vidámabbá tehetjük ezt az esti kiruccanást.

Ha így teszünk megváltjuk jegyünket a stresszmentes karácsony című előadásra, aminek a főszereplői a családunk, a barátaink és mi magunk leszünk.

Péter Anita Helga – Tudatosság Tréner

Access Consciousness® Minősített Facilitátor (CF),  Access Bars®, Facelift®, Body® kezelő és Facilitátor 

A következő közösségi médiafelületeken is szeretettel várlak, így nem maradsz le, az újdonságokról.

Szeretnél fejlődni, segítségre van szükséged? Jelentkezz Konzultációra vagy Kezelésre MOST!

Már ismered az Access Consciousness-t és Tanfolyamot keresel? Mit teremthetünk együtt, ha engem választasz?

Forrás

Köszönöm, ha megosztod: