A személyes növekedés egy nagyon pozitív és erőteljes változást hoz az életünkben. Mikor felismerjük, hogy fejlődni szeretnénk, már az önmagában véve is egy hatalmas dolog. Viszont kevés az akarat, ha a fellépő kudarcok miatt meghiúsul a próbálkozásunk. Mindannyian befolyásolni tudjuk a saját életünket és a saját életünkkel pedig befolyásolni tudjuk az egész világot. Sokkal nagyobb mértékben, mint azt el tudnánk képzelni. Ha rájövünk, hogy minden, amit mondunk, teszünk, gondolunk, érzünk, az nagyobb felelősséget, tudatosságot igényel, akkor már megváltoztattuk egy kicsit a világot is.

 

A személyes növekedés 10 ellensége

 

1. Ha nem értékelünk valamit, soha nem fogjuk tudni irányítani azt

Ha nem értékelünk valamit a világ szépségeiből, akkor nem leszünk képesek az együttműködésre, pedig ez az első és legfontosabb lépés. Ha nem értékeljük a pénzügyeinket, soha nem tudjuk építő jelleggel befolyásolni azt. Ha nem értékeljük magunkat annyira, hogy szóvá tegyünk bizonyos dolgokat, akkor nem fogunk tudni soha hangot adni az véleményünknek. Igy biztos hogy az életünk irányítása is, mások kezében lesz és ezzel esélyt sem adunk magunknak, hogy fejlődhessünk.

2. Nincs tudatosság

Ha nincs tudatosság a terveinkben, céljainkban, akkor azok nagy valószínűséggel kudarcra vannak ítélve. Van 3 szó ami hozzájárul a sikerünkhöz:

  • Tudatosság
  • Helyzetfelismerés
  • Elfogadás

Ez egy egyszerű és erőteljes stratégia, hogy a változásokat meg tudjuk teremteni bármikor és hogy a változás be is következzen.  Hiszen a  tudatosság boldogság.
Amit feltétel nélkül elfogadunk, az hozzásegít minket, ahhoz, hogy szabadok vagyunk és ez a legnagyobb erőforrás.  Meg fogjuk érezni, hogy minden csak átmeneti és meg is változtatható. Ha el tudjuk fogadni a rossz dolgokat is az életünkben, mert tudjuk, az is minket szolgál, akkor nincs lehetetlen előttünk.

3. Nem növeljük az energiát

A személyes növekedés alapja az energia, mint ahogy minden dolognak is az alapja. Minden amit gondolunk, beszélünk, érzünk, de még a testtartásunk is egy bizonyos energiaszinten vibrál. Viszont szinte mindenki, olyan dolgokra összpontosít, ami hasonló energiaszinten van. Az új ötleteink hatására megváltoznak ugyan a terveink, cselekedetünk, de az energiaszintünk ugyanolyan marad. Így az energia mivel nem változott, hasonló eredményeket kapunk, a munkánkban, magánéletben és ezáltal a személyes növekedésünk is csak stagnál.

4. A kényelmet választjuk

A kényelem nem más, mint egy energiaszegény állapot, ami egy lassú halál. Nincs sem szeretet, sem szenvedély, sem növekedés, amikor kényelmesen élünk. Ez a kényelmi zóna együtt jár az energia semlegességgel. Hiszen a szeretet, a hála, a fejlődés csak mind a magasabb energiájú zónában létezhet és ennek ára van, fel kell adnunk a kényelmünket.

5. Mindig a fejünk után megyünk

A személyes növekedés nem fog bekövetkezni, ha mindig makacsul, a fejünk után megyünk. Az intuíció nem az agyban létezik. A változás és a gyógyulás, sem a testben létezik. Minden varázslat, ami történik velünk és körülöttünk, az a körülöttünk keringő energiamező segítségével jön létre. Hogy mennyi örömöt, vagy fájdalmat tapasztalunk életünk során, az is attól függ, hogy mennyi energiát vagyunk képesek hozzátenni, vagy elvenni belőle. Az energiát pedig a tudatalattink generálja.

6. Kapcsolatainkban nem ajándékozunk

Ha két ember találkozik és a párbeszéd alapja az, hogy kivel milyen rossz dolog történt és a panaszkodás viszi el az egész beszélgetést, akkor ott egyik fél sem fog személyes fejlődésen átmenni. Egy ilyen találkozásnál, a világ soha nem válik gazdagabbá, hiszen a negatív energiáikat csak megsokszorozták és széthintették. Viszont ha két ember úgy találkozik, hogy beszélgetésükkel adnak egymásnak valamit, akár tapasztalatot, tudást, új nézőpontot, akkor ajándékot adnak a másiknak. És ezt az ajándékot miután kicserélték egymás között, átadták és kiterjesztették, az egész világra.

7. Nem figyelünk a belső hangra

A belső hang, amit magunknak mondunk, az segít minket hozzá az örömünkhöz, a bőséghez, a szeretethez, az egészséghez. Sokkal több ember hal meg a diagnózis felállításától, mint magától a betegségtől. Az a szomorú történet, amit magunknak mondunk közben, igazából az öl meg minket. Vannak emberek akik elutasítják az orvosi diagnózist és “fejben” a belső hangjukra hallgatva győzik le a betegséget. Nem hagyják, hogy bármi korlátozza őket és tudják bármi lehetséges, szinte minden csak rajtuk múlik. Esetükben az élet… és sikerül is nekik. Hősök lesznek. A saját testüknek hősei.

8. A fájdalmainkat nem helyesen kezeljük

A fájdalom kezelése egy semleges energia. Ha viszont odafigyelünk a fájdalmunkra, lehet, az akár lelki fájdalom is, akkor meghalljuk az üzenetét. Legyünk hálásak az üzenetért, hogy jelez nekünk, hiszen azt mondja valami baj van. Ha ezt felismerjük és cselekszünk, növünk és ezáltal megnöveljük az energiaszintet is. Elmozdul a semlegesről és ez már fél siker, a személyes fejlődés rögös útján.

9. Nem figyeljük a lelkünk suttogásait

Az elménk mindig azt fogja súgni, hogy valami hiányzik az életünkből és ezért folyamatos erőfeszítéseket teszünk. A lélek viszont tudja, hogy semmi sem hiányzik.

Amikor van egy mély lelki kapcsolatunk egy másik személlyel, tudjuk, hogy közös életünk boldogabb lesz, mert kicserélt ajándékainkkal hozzájárultunk a többhöz.
Bármilyen döntést, eredményt, vagy kapcsolatot, melyet a lélek véleménye nélkül hoztunk meg, nem lesz eredményes. A lélek képes megszakítani a megszokott életünket, ezért minden döntésünk előtt kérdezzük meg őt is. Tényleg ezt akarod? Minden kaland, minden utazás, a legmerészebb álmaink, mind a lélek suttogásának köszönhető.

10. Nem nézzük más emberek lelkét

Bármilyen kapcsolatunkban, legyen az családi, munkahelyi, baráti, vagy akár szerelmi, mindig egyenrangú személyként kezeljük magunkkal. Látnunk kell a testen túl is. Ha dühösek vagy idegessek vagyunk a társunkra, partnerünkre, kollégánkra, akkor ne csak a testi reakciókat nézzük. A mérges, csalódott, szomorú tekintet mögött lássuk meg a lelkét is. Nézzünk mélyen a szemébe és még azon is túl. Ha meglátjuk a lelkét is, érezni fogjuk, ahogy a feszültség takarékra kapcsol bennünk. Persze, hiszen megláttuk az igazságot, a lelke tükrében.

A tudatnak két szintje van. A világ népességének legnagyobb hányada, az első szinten van. Az első szinten nincs személyes növekedés. Ott az emberek küzdenek, a jobb állásért, jobb autóért, nagyobb lakásért és ez a küzdelem elviszi minden energiájukat. Ez az energia a legtöbbször negatív, vagy semleges.

A második szint a döntéseink megismeréséről szól, ami nemcsak minket érint, hanem mindenkit a saját környezetünkben. A döntéseink,amelyek olyan energiákat generálnak, melyek pozitív energiák és ezt az energiát kiterjesztjük az egész világra.

Továbbadjuk és ezzel nőveljük a pozitív energiamezőt ami körülveszi a bolygót. Vagyis jobbá tettük a világot!

Péter Anita Helga – Tudatosság Tréner

Access Consciousness® Minősített Facilitátor (CF),  Access Bars®, Facelift®, Body® kezelő és Facilitátor 

A következő közösségi médiafelületeken is szeretettel várlak, így nem maradsz le, az újdonságokról.

Szeretnél fejlődni, segítségre van szükséged? Jelentkezz Konzultációra vagy Kezelésre MOST!

Már ismered az Access Consciousness-t és Tanfolyamot keresel? Mit teremthetünk együtt, ha engem választasz?

Forrás

Köszönöm, ha megosztod: