Az egészséges önbizalom, egyenes arányban van a boldogabb, egészségesebb, sikeresebb élettel. A magabiztosság azzal jár, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, tudjuk kik vagyunk, szeretjük magunkat, optimisták vagyunk és úgy érezzük bármit el tudunk érni. Képesek vagyunk kifejezni magunkat, merünk kérdezni, tudjuk mit akarunk és vannak céljaink. Az önbizalom a siker kulcsa.

A legtöbb ember bizonytalan magában és ezekben a bizonytalan időkben, sokat tehetünk fejlődésünkért, mert az önbizalom növelése tanulható és fejleszthető. Egy idő múlva, ezekkel a szokásokkal megszűnik a negatív önkép és olyan pozitív szokásokat alakítunk ki, hogy határozottabban nagyobb önbizalomra teszünk szert.

 

Az önbizalom erősítésének 10 különleges módja

 

  1. Javítsuk az érzelmi intelligenciánkat

Az érzelmi intelligencia az a képesség, hogy felismerjük saját és mások érzelmeit, majd átérezzük,, hogy ezek, milyen hatással vannak a körülöttünk lévő emberekre. Ha megpróbáljuk megérteni, hogy más személyek, hogyan éreznek bizonyos helyzetekben, akkor az lehetővé teszi a kapcsolataink hatékonyabb kezelését. Ahogy fejlesztjük az érzelmi intelligenciánkat, az önbizalmunk is javul. Hiszen azáltal, hogy más emberek megértőbbnek, ezáltal szimpatikusabbnak találnak, jobban érezzük magunkat mi is a bőrünkben.

  1. Állítsuk fel a saját szabályainkat

Nagyon sokan, akik nem rendelkeznek önbizalommal, mások elvárásai, szabályai szerint élnek. Állítsuk fel a saját szabályainkat, és akkor nem fogunk másoktól függeni. Határozzuk meg mi számunkra a legjobb és a legmegfelelőbb útmutató. Ezáltal határozottabbak leszünk, merünk majd nemet is mondani és a saját döntéseink szerint éljük az életünket. Az önbizalmunk erősödik hiszen senkitől nem fogunk függeni és ez felszabadulttá tesz minket.

  1. Figyeljünk tudatosan a testbeszédünkre

Ha figyelünk a testbeszédünkre és hajlandóak vagyunk változtatni is rajta, akkor az az önbizalmunkra is pozitív hatással lesz. Húzzuk ki magunkat, figyeljünk az egyenes testtartásra, mert határozottabban nagyobb önbizalmat ad, mintha fejet behúzva közlekednénk. Ne kerüljük a szemkontaktust sem és nyugodtan gesztikuláljunk. A magabiztos testbeszéd nemcsak az agyunkat veri át, hanem az emberek is máshogy reagálnak erre. Mivel mások látják a határozottságunkat, így mi is magabiztosabbá válunk általa.

  1. Programozzuk át az agyunkat

A tudománya azt mondja, hogy saját ismétlődő gondolatainkkal és cselekedeteinkkel átprogramozhatjuk az agyunkat. A teremtő képzelet és állítások gyakorlásával, megváltoztatjuk a gondolkodásunkat és az önbizalmunkat erősítjük vele. Hozzunk létre önbizalom erősítő állításokat és gyakoroljuk ezeket minden nap. Egy idő múlva az agyunk alkalmazkodni fog, az új programra és ezeket az állításokat mi is el fogjuk hinni magunkról.

  1. Legyünk szakértője valaminek

Semmi sem növeli jobban az önbizalamunkat, mint az az érzés hogy valamiben nagyon jók vagyunk. Keressünk valamit, amit szenvedéllyel végezhetünk, miközben kihívásokkal találkozunk, mert ezek leküzdése is erősíti az önbizalmunkat. Javítsuk készségeinket, további sikereink elérésére, legyünk valaminek a szakértői. Ahogy beleássuk magunkat egy új dologba, közben elsajátítjuk a tudást, nő a fegyelem és mivel örömet okoz, így az önbizalmunk is határtalan lesz tőle. Egy új hobbi elsajátítása iránti törekvésünk, magába hordozza az öntudat fejlődését is, ami lehetővé teszi, hogy megértsük és szeressük önmagunkat.

  1. Ne féljünk a kudarctól

Az alacsony önbecsüléssel rendelkező embereknek a kudarc a legnagyobb ellenségük. A kudarcokat nehéz feldolgozni, de akkor sem kerülhetjük el őket. Merjünk próbálkozni, mert a sikertelenség, a siker egyik szükséges és fontos eleme. Az akadályokat fogadjuk személyes fejlődésünknek, és vegyük természetes folyamatnak. Így bátran merünk lépni, hiszen a bukás, nem fog elrettenteni minket, ez a bátorság pedig az önbizalmunkat szintén megerősíti.

  1. Mosolyogjunk a tükörben

A mosolygás által a stresszhormonok csökkenek a szervezetünkben, amitől jobban érezzük magunkat és a körülményeinket is könnyebben elfogadjuk. Először lehet, hogy csak egy kényszeredett mosoly, sikerül a tükörben, de hamar rájövünk, hogy működik. Ha vidámnak, mosolygósnak látjuk magunkat egy biológiai reflex azt közvetíti, hogy boldog vagyok és az már szinte elég az erősebb önbizalomhoz.

  1. Mozogjunk rendszeresen

A testmozgás során a szervezet endorfin hormonokat bocsát ki, ami energiát és pozitív érzéseket generál. A gyakorlatok elvégzése után büszkék leszünk magunkra és hétköznapi életünkben is magabiztosságot kölcsönöz nekünk. Hiszen javul az erőnlétünk, tetszeni fog a tükörképünk és sokkal jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben. Szinte kivirulunk, elszántak leszünk és mindezt pusztán a sport által érjük el.

  1. Tárjuk fel a gyermekkori problémákat

A megoldatlan gyermekkori problémák, felnőtt korban megfertőzhetik a boldogságunkat. Ezek hatással lesznek a kapcsolatainkra, társadalmi életünkre. gyakran nem vagyunk tudatában, hogy ezek a gyermekkorban elszenvedett sérelmek korlátoznak minket. Keressünk magyarázatot ezekre az eseményekre. Győzzük meg magunkat, hogy a múltban elszenvedett fájdalmak, már nem érvényesek ránk. Ha nagyon mély sebeink vannak és egyedül nem bírunk velük, kérhetjük szakember segítségét is.

  1. Tűzzünk ki célokat magunknak

Ha meghatározzuk a célokat amiket szeretnénk elérni az életünkbe, az is céltudatossá, határozottá, ezáltal magabiztosabbá tesz minket. Nagyon fontos, hogy ezek a célok, ne irreális elvárások legyenek. Ha nem tudjuk teljesíteni őket, ügyetlennek fogjuk érezni magunkat és az önbizalmunk is zuhanni kezd. Válasszunk egyszerű reális célokat, amiket kisebb szakaszokra bontunk, majd ezek elérésekor jutalmazzuk meg magunkat. A kis lépések megvalósítása, megerősít minket abban, hogy bármit képesek vagyunk elérni. Így legyőzhetetlennek érezzük magunkat és tettre készek leszünk, hogy meghódítsuk a világot.

Az önbizalom ezekkel a módszerekkel fejleszthető és tartós eredmények születhetnek. Nem kell egész életünkben raboskodnunk az alacsony önbecsülés fogságában.

Megvan a hatalmunk, hogy növeljük az önbizalmunkat és ezzel az életminőségünk rohamosan javul és boldogabb jövő vár ránk.

Péter Anita Helga – Tudatosság Tréner

Access Consciousness® Minősített Facilitátor (CF),  Access Bars®, Facelift®, Body® kezelő és Facilitátor 

A következő közösségi médiafelületeken is szeretettel várlak, így nem maradsz le, az újdonságokról.

Szeretnél fejlődni, segítségre van szükséged? Jelentkezz Konzultációra vagy Kezelésre MOST!

Már ismered az Access Consciousness-t és Tanfolyamot keresel? Mit teremthetünk együtt, ha engem választasz?

Forrás

Ha szeretnél még hasonló éredekes cikkeket olvasni, kérlek látogass el a Központi Blog-oldalamra is…!

Köszönöm, ha megosztod: