A színek pszichológiája a mentális és az érzelmi hatásokon alapul. Színek vesznek körül minket az élet minden területén, a természetben, a munkahelyünkön, a ruháinkon és az otthonunkban is, visszaköszönnek a színek. A környezetünk befolyásolni tudja az érzelmeinket és a lelkiállapotunkat is. Biztos éreztük már, hogy egy helyszínen való tartózkodás megnyugtató volt számunkra, egy másik helyen pedig nyugtalanná váltunk. Nagy eséllyel a szóban forgó terek színei voltak, a tudatalattinkban, hatással ránk.

A színpszichológia területén dolgozó szakemberek, több gyakorlati kísérletben megerősítették, azt hogy egy szín befolyásolhatja az ember szellemi, vagy fizikai állapotát. A körülöttünk lévő színek hatást gyakorolnak, a mindennapi döntéseinkben, még ha ez abban a pillanatban nem is tudatosul bennünk. Megváltoztathatják a hangulatunkat a viselkedésünket, megemelik a vérnyomást, de még az étvágyunkra is hatással lehetnek.

Már az ókori kultúrában is használták a színterápiát. Ma ezt a fényterápiát alternatív gyógyászatban használják:

  • a vörös színt a test stimulálására, a vérkeringés fokozására használják,
  • a sárga szín üdítően hat az idegekre és megtisztítja a testet,
  • narancs színt használnak,  a tüdő gyógyítására és az energiaszint növelésére,
  • a kék szín megnyugtat és fájdalmat lehet csökkenteni vele,
  • az indigókék árnyalatai pedig javítják a bőrproblémákat.

Egy tanulmány bebizonyította, hogy a meleg színű ( piros, narancs, sárga ) placebó gyógyszerek hatásosabbnak bizonyultak, mint a hideg színű ( kék, zöld, lila ) társaik. A szkeptikusok sem kételkednek abban, hogy a színek különböző árnyalatai képesek a hangulatunkat emelni, de akár szorongást is előidézhetnek.

 

A színek pszichológiája így működik a gyakorlatban

 

Kapcsolataink

Mindannyian azt szeretnénk, hogy a körülöttünk élő emberek boldogok legyenek. Ha a lakásunk falait, fehérre, zöldre, vagy rózsaszínre festjük, akkor hatással lehetünk a kiegyensúlyozott érzelmi kapcsolatainkra. Ezek a színek segítenek nekünk abban, hogy társunk boldog hangulatát átvegyük. Viszont az a hátulütője, hogy a negatív érzelmek, nehezebben kerülnek a felszínre, mert nem vesszük észre őket.

Pihenés

A kék színt olyan helyiségekben ajánlják, ahol sok időt töltünk. Ez a szín képes csökkenteni a légzést és a vérnyomást, így nyugtatóan hat ránk. A hálószoba remek hely ahol használhatjuk, mert biztos, hogy nyugodtan fogunk aludni. A halvány lila szín is enyhíti a feszültséget, így békés környezetet eredményez, ezért ez nagyszerű szín az otthoni, vagy az irodai munkára. Ez a szín mivel a piros és a kék keveréke, így a pezsdítő piros és a kék nyugalma egyensúlyt képez, amely segít a gondolataink szárnyalásában.

Érzelmeink

A zöld szín a pozitív érzelmeinket erősíti, míg a negatív érzelmeinket gyengíti. A fehér és a rózsaszín hasonló hatással bír, de a kutatók folyamatosan vizsgálják ezeket az összefüggéseket. A pirosnak ellentétes hatása van, a negatív érzelmeket felerősíti. Például a kudarchoz, vagy a veszélyekhez kötődő érzelmeinknek nagyobb teret engedünk a piros szín által.

Kreativitás

A zöld szín segít az agyi funkciók fejlesztésében is. Egy kísérletben azt vizsgálták, hogy a fehér, szürke, piros, zöld, vagy a kék szín segíti a kreatív gondolatok előidézését. A zöld szín támogatta legjobban a képi és a verbális feladatok kreatív megoldását. Ez a szín tökéletes lehet, akár az irodánkban, de ha zöld parkra néz a dolgozó szobánk ablaka, akkor érdemes az íróasztalt az ablak elé tenni, így segíthet a látvány, az agysejtjeink tökéletes működéséhez. A zöld szín szintén, megnyugtató környezetet teremt. Tudományos magyarázata annyi, hogy a zöld színt közvetlenül a retinára fókuszáljuk, így nézése nem megerőltető a szemnek.

Veszély

Ha a piros színt látjuk automatikusan beindul egy veszélyreflex az agyunkban. Ez egy védelmi reakció, a jelzőlámpák is nem véletlenül pirosak. De ennek a színnek a hasznát a sportban, főleg az atlétikában ki lehet használni, hiszen a sportolók nagyobb sebességre és erőre képesek, a piros szín által. A fekete ruhát viselő sportolók, vagy diákok viszont több szabálytalanságot követnek el. Egy kísérletben pedig azt mutatták ki, hogy a kék színű utcai lámpák hatására csökkent a bűnüldözés.

Memória

A színek befolyásolják az emlékezetünket is. Ha piros színek vesznek körül minket, akkor a memóriánkban jobban rögzülnek, a negatív csengésű szavak. A zöld szín hatására, pedig a pozitív jelentésű szavakra emlékezünk jobban. Ez az információ segíthet nekünk abban, hogy könnyebben tanuljunk és sikeresebbek legyünk a vizsgákon. Azt is kimutatták, hogy a piros színű feladatsorok, 20%-kal rosszabb teszteredményeket eredményeznek, mint a kék, vagy fekete tintával nyomtatott feladatok.

Energia

A piros szín energiát ad, de a zöld szín képes a kedélyállapotunkat is felturbózni. Sőt a sportolók, ha zöld színű helyiségben edzenek, kevésbbé fáradnak el az edzés végén és boldogabbak lesznek a szín hatására. A szabad téren való edzés is ezt idézi elő, ezért ideális sport lehet, a lehangolt lelkiállapotunkra, egy esti futás a közeli parkban. Vizsgálatok támasztják alá azt is, hogy akinek a lakókörnyezetében nagyobb a zöld terület van, az boldogabban éli a mindennapjait, mint egy nagyvárosi betonrengetegben. Itt is a természet közelsége és a zöld szín hatása teszi, hogy nyugodtabb élet vár ránk.

Étvágy

A piros szín képes megnövelni az étvágyat. Gondoljunk csak a gyorsétkezdék színeire, meg a piros kockás abroszokra a kisvendéglőkben. Tudatosan választották ezt a színt, hogy az emberek étvágya is nagyobb legyen. Sőt a tányér színe is befolyásolja a fogyasztásunk mennyiségét. Minél nagyobb a kontraszt a tányér színe és az étel között, annál többet fogunk enni belőle. Egy kísérlet szerint 30%-kal több étel fogy, ha a tányér színe jelentősen eltér az étel színétől, de még egy piros szalvéta is képes növelni az étvágyat. Éppen ezért kerüljük ezt a színt a konyhánkban, mert garantáltan többletkalóriákhoz vezet. A kék szín viszont a fogyókúrázók színe, a legkevésbé étvágygerjesztő szín, nem véletlen a természetben is nagyon kevés kék színű zöldség, gyümölcs van.  

Gyerekek

A csecsemők állítólag a sárga színre reagálnak először, ezért sok bébijátékot készítenek ezzel a színnel. A gyerekeknek pedig nagyobb étvágyuk van, ha több különböző szín van a tányérjukon. Zöldségből, gyümölcsből is szívesebben fogyasztanak, ha néhány élénk színt rakunk össze nekik. Ráadásul a különböző színű ételek, több különböző tápanyagot is tartalmaznak, tehát nemcsak többet esznek ezekből, hanem egészségesebben is táplálkoznak általa..

Migrén

A fejfájás és a komolyabb fajtája a migrén elég gyakori fájdalom a stresszes életünkben. Ilyenkor kerüljük a fényt, egy kis sötétségre és csöndre vágyunk. A kék, sárga és piros színtől a migrén csak rosszabbá válik. Egyedül a zöld színű fény az ami segít és hozz egy kis javulást ilyenkor.

Libidó

Az köztudott, hogy a férfiaknak hevesebben ver a szíve, egy vörös ruhát hordó hölgy látványától. De a nők is kedvelik ezt a színt a férfiakon. Tanulmányok kimutatták, hogy a piros szín látványa, megemeli a pulzusszámot, és adrenalint pumpált a véráramba.Képes fizikai reakciókat produkálni, pusztán csak az, hogy nem kék ruha, hanem piros van rajtunk. Ha szeretnénk egy pezsdítő környezetet létrehozni a lakóterünkben, akkor a piros tökéletes választás, a hálószobában viszont nem ajánlott, mert a pihenést nem segíti elő.

Biológiai óránk

Tudósok megállapították, hogy a kék szín segít, ha a biológiai óránk valamilyen oknál fogva felborul. Akár egy utazás során fellépő, több órás időeltolódás miatt fellépő, nyugtalan állapot. A kék szín pozitív hatással van a fizikai, pszichés és viselkedési mintákra, amelyeket rendszeresen napi szinten végzünk. Kiegyensúlyozottá válik a napi rutinunk általa.A kutatók folyamatosan keresik azokat a módszereket, amelyekkel a depresszió, a szorongás és más hangulati problémák enyhíthetőek, s a kék egyértelműen, egy ilyen szín.

 

A színek rövid, összefoglaló pszichológiai hatásai

 

Fehér: tisztaság, ártatlanság, egyes kultúrákban a gyász színe

Fekete: hatalom, erő, gonoszság, intelligencia, karcsúsító, halál és gyász

Szürke: semleges, gyakorlati, időtlen szín

Piros: szerelem, kedvesség, melegség, kényelem, energia, izgalom, élet

Narancs: boldogság, energikus, lelkesedés, melegség, izgalom, jólét, kifinomultság, változás

Sárga: vidámság, jókedv, derű, nevetés, melegség, optimizmus, éhség, csalódottság, harag, figyelemfelkeltés

Zöld: természet, növekedés, pénz, egészség, irigység, nyugalom, harmónia, termékenység

Kék: nyugalom, higgadtság, bölcsesség, hűség, igazság, fogyókúra színe

Lila: fenséges, jólét, kifinomultság, bölcsesség, tisztelet, rejtély

Barna: megbízhatóság, barátság, stabilitás, szomorúság, melegség, kényelem, természetesség.

A marketing és a reklám világa jól ismeri a színpszichológia fogalmát és használják is szinte mindig. Törekszenek is arra, hogy az emberek éhesek, vagy boldogok legyenek, de a színekkel bizalmat, nyugalmat vagy energiát is tudnak közvetíteni.

A színek pszichológiájának előnyeit, a mindennapi életünkben is alkalmazhatjuk. Ha falfestés előtt állunk, vagy megválogathatjuk, dekorációval, hogy milyen szín vegyen körül minket az irodában. Ezek mind befolyásolják az érzelmeinket, a hangulatunkat és nagy hatással vannak ránk.

Ha tudatosan használjuk őket, kicsit hozzátehetünk ezzel is a kiegyensúlyozottabb életkörülményeinkhez, aminek hatására nyugodtabbak, boldogabbak lehetünk.

Péter Anita Helga – Tudatosság Tréner

Access Consciousness® Minősített Facilitátor (CF),  Access Bars®, Facelift®, Body® kezelő és Facilitátor 

A következő közösségi médiafelületeken is szeretettel várlak, így nem maradsz le, az újdonságokról.

Szeretnél fejlődni, segítségre van szükséged? Jelentkezz Konzultációra vagy Kezelésre MOST!

Már ismered az Access Consciousness-t és Tanfolyamot keresel? Mit teremthetünk együtt, ha engem választasz?

Forrás

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy milyen színek kapcsolódnak az egyes csakráinkhoz, Kattints ide!

Ha szeretnél még hasonló éredekes cikkeket olvasni, kérlek látogass el a Központi Blog-oldalamra is…!